2011. március 27., vasárnap

Hajelkészítés

Bocsi a furcsa fogalmazású címért, de a "tutorial" szónak nem tudok magyar megfelelőt, így ilyen kurtán fordítottam le. Ennek a hajstílusnak az elkészítése egy Youtube-os videóban látható. Az ötlet nagyon megtetszett. Egyszerű, és nagyszerű, és amellett nagyon szexi, és stílusos, így gondoltam leírom nektek.

1. Először mosd meg a hajad, majd szárítsd meg hajszárítóval. 2. Fogj egy "spriccelős" üveget, amiben általában gáztűzhelylemosókat, zsíroldókat szoktak árulni, töltsd fel vízzel, és spricceld rá a hajadra, hogy látszon rajta hogy nedves. 3. Kösd össze a hajad kb. 4 kontyba a fejed tetején úgy, hogy egy tincs se maradjon kinnt. 4. Szárítsd meg így kontyokba összefogva. 5. Bontsd ki a hajad, állítsd be tetszés szerint, majd fújj rá egy kis lakkot. Ha minden igaz a képen látható hullámosságot érheted el vele. Ha még vadabbat szeretnél, fogj a füled körül egy nagyobb tincset, és hármas fonásban fond be! Remélem tetszett ez a folyamat, és ha gyakrabban szeretnétek ilyeneket, jelezzétek, és majd írok még hasonlókat!

2011. március 26., szombat

TAG!

Próbálok mindenféle témákat böngészni, amik talán titeket is lekötnek, de sajnos hosszabban semmiről sem írhatok. Az életem csupa izgulás egészen április 27-ig, amikor kiküldik a sulik a levelet hogy felvettek-e. Kérlek titeket, hogy szurkoljatok! De most egy 15 kérdésből álló taggel jelentkeztem. A kérdéseket eredeti formájában megtaláljátok itt. Remélem ez a post besegít abban, hogy megismerjetek jobban, és ha ebben nem kapnátok választ valamire, amire kíváncsaik vagytok, akkor élesben kérdezhettek engem itt. Akkor jöjjenek a kérdések!
1.Mi az, amiről azt gondolod meg tudod csinálni, közben meg nem is?
Először nem értettem magát a kérdést, de valahogy aztán kibogarásztam az értelmét, és ezt kreáltam belőle. Egyébként a válasz: mostanában hobbi szinten írok, és a barátnőm és szerintem is egész jól csinálom, de lehet hogy közben meg szégyellnivaló amit csinálok.
2.Melyik az a szó, amit számodra nehéz kiejteni?
Hát a magyar nyelv az egyik legnehezebb, így nem is egy akad ilyen. Aki keres az talál, úgyhogy kb. a válaszom ugyan az erre, mint bármelyik értelmes magyarnak. De hirtelen nem jut eszembe semmi.
3.Mi a kedvenc TV műsorod gyerekkorodtól kezdve?
Igazából ezzel a kérdéssel az a baj, hogy gyerekkoromban is voltak kedvenceim, meg most is vannak, de mindegyik megváltozott, így huzamosabb ideje egy sincs, ami kedvenc.
4.Mik az erényeid, és mik a hibáid?
Erénynek tudhatom be azt, hogy mindenkit meghallgatok, megértek, ha tudok tanácsokat is adok neki, megvigasztalom. A hibám az, hogy nagyon gyakran változik a hangulatom, és néha nagyon bunkó is tudok lenni, amin változtatni szeretnék.
5.Mi a fontosabb: szerelem, hírnév, hatalom, vagy pénz?
A szerelem kegyetlen érzés, de olykor nagyon felemelő, és az életemben sok boldog pillanatot köszönhetek annak. A hírnév is csodás, mert az emberek tudják, hogy ki vagy, ami boldoggá tesz, de néha lehet egyenesen a pokol is. A hatalom azt jelenti, hogy irányíthatsz, és mérvadó vagy, ami néha unalmas is lehet. A pénz pedig része a gyönyörű életnek. A rangsorom első helyezetét a pénz kapja, utána a szerelem, majd a hírnév, végül a hatalom. De a fontossági sorrendben a szerelmet raknám előre.
6.Hogyha élhetnél más korszakban/időben, akkor melyik lenne az, és miért?
Én azt a fajta életet próbálnám ki, amikor a nők nagy ruhákban, fűzővel jártak. Amikor még volt értéke a férfiaknak, és az eleganciának. Azért, mert ez szinte teljes ellentéte a mai világnak, és azt is kipróbálnám.
7.Ha két márkának a ruháiból újra kéne vásárolnod a ruhatárad melyikek lennének azok, és miért?
Mostanság nagyon beleszerettem a Kenvelo-ba, szóval az egyik az lenne, a másik pedig a Tally Weijl.
8.Fel tudod-e idézni mit csináltál egy évvel ezelőtt ezen a napon?
Pontosan biztos hogy nem. De egy éve március 26-a péntek volt, szóval annyit tudok hogy valami szabadidős tevékenységet csináltam(szerintem a gép előtt ültem), mert este tíz után már nyugodt szoktam lenni, és nyilván tavaly sem volt ez másképp.
9.Vannak visszatérő álmaid? Ha igen, fejtsd ki!
Sok embernek vannak bugyuta álmai, amik vissza is térnek, de nekem mindig normális álmaim szoktak lenni, és szinte sosem visszatérőek. Bár alakok vannak, akik gyakran szerepelnek bennük, de sosem történt még ugyan az velük.
10.Mi a horoszkópod?
Szűz.
11.Hogy néz ki álmod hálószobája?
Tágas, rózsaszín, sok-sok hely, szép bútorzat, és persze otthonos légkör.
12.Milyen helyzetben alszol?
A kedvencem a jobb oldalon fekvés összehúzva magam annyira, hogy a térdeim kb. az államnál vannak. Az biztonságot, és kényelmet ad nekem.
13.Ki a kedvenc vámpírod?
Edward Cullen!! :)
14.Mit viselsz a lábadon?
Egy szürke-fekete vastag talpú zoknit.
15.Milyen a kézírásod? Mutasd meg!
Majd ha Ti külön kéritek elküldöm a fotót róla, de most nem érzem aktuálisnak. :D

2011. március 13., vasárnap

Outfit6

Bár mostanában nem működtetem ezt a blogot, most egy újabb összeállítással jöttem nektek, ami már a 6.!

Nekem bárki mondhat bármit, már nyár van! Ugyan még csak a tavasz napsütése örvendeztet bennünket, én máris a nyár évszakára asszociálok! Egy fehér szoknya, fekete toppal, és színes kiegészítőkkel. Szerintem egyszerű, de tikkasztó melegben nagyszerű!
Fehér szoknya - S.Oliver
Fekete top - Triumpf
Színes gyűrűk, karkötők - újság

2011. február 19., szombat

Film

Most érkeztem meg a moziból, és hát sokmindennel gazdagodtam a 3-as teremben. Megnéztem a New York, I love you című filmet. Gondoltam egy a sok limonádé film közül. És bár pozitívan, de csalódtam. Egy talán művészfilmnek is nevezhető remekművet láttam. Sok-sok new york-i történet összevágva egy 103 perces filmé. Az elején azt gondoltam, hogy ez a legszarabb film amit életemben láttam, de a felénél kezdett az egész letisztulni. Sokat kell rajta gondolkodni, és igazán el kell benne mélyedni ahhoz, hogy tudd éppen miről van szó. Egyszer kellett nevetnem a film során, a többit halál komolyan néztem végig. Tetszett, és egyáltalán nem bántam meg azt a 990 Ft-ot, amit a jegy ára igényelt.

Filmajánló









Mind a hármat múlt hétvégén néztem meg, és nem véleményezem, mert szerintem mindenki saját maga nézze meg a trailer-eket, és döntse el. Nekem kivétel nélkül tetszettek.

Bandslam - Vanessa Hudgens; Aly Michalka
A csajok háborúja - Anne Hathaway; Kate Hudson
Könnyű nőcske - Emma Stone

Outfit5

Az outfites bejegyzéseim pénteki napon kezdődtek, múlt héten vasárnap raktam fel, most pedig szombaton. Sosem voltam az a határidőbetartós típus, ezért ne haragudjatok! De megérkezett egy újabb általam összeállított szett.


Ez egy szuper szett a mindennapokra, de egy esti partiban is megállja a helyét. Eddig mindíg farmeros, hétköznapi outfitekkel jelentkeztem, de ezzel megtört a jég. Az első olyan összeállításom, amiben nem egy farmer szerepel alsóként. Szerintem nagyon csinos!
Fekete rövidnadrág - H&M
Fehér boleró - Orsay
Csíkos harisnyanadrág - Calzedonia
Fekete bakancs - Vagabond
Fekete top - Triumph
Hosszú nyaklánc - újság
A körömlakk pedig egy átlátszó darab, ami semmi másra nem jó, csak arra, hogy csillogást adjon körmeinknek. Azért nem választottam más színes lakkot ehhez a szetthez, mert a ruházat már magában elég színes, és menő. Akkor milyen lenne egy színes lakkal... Szerintem ez az átlátszó passzol hozzá.

Aden Cosmetics gyorsszárító fedőlakk

2011. február 13., vasárnap

Outfit4

Megint sokótok bocsánatáért esedezem, mert késtem már megint két napot ezzel a bejegyzéssel. Tényleg bocsi, de mindíg találok valami programot, ami miatt ezekre nem tudok sort keríteni. De akkor lássuk a negyedik outfit-et.


Ez egy tipikus mindennapi sima szerelés. Iskolába, munkába, utcára, boltba. Semmi extra nincs a cuccban, egy sima hosszúujjú felső, csőgatya, fülbevaló, körömlakk. Akinek nincs kedve öltözködni, de mégis ki akar valahogy nézni ezt ajánlom.
Sárga felső - Retro
Csőszárú farmer - Tally Weijl
Fülbevaló-szett - újság
A körömlakk pedig szintén újsághoz volt, de érdekes, mert Miss Sporty, és ez egy nagy márka egy újság mellékletéhez képest.


Nem azt mondanám, hogy átlátszó, hanem inkább hogy egy kicsit fehéres hatást ad a körömnek, de nem hófehér, hanem fénylő fehéres átlátszós. Semleges, de nagyon trendi attól még egy sima hétköznapra.

2011. február 5., szombat

Garnier Natural Aloe Vera sampon

A Garnier Natural Aloe Vera sampont azóta használom, amióta megjelent, és be kell valljam, imádom! A hajam nem zsírosodik annyira, és az állaga is tökéletes. Ehhez lehet kapni balzsamot is, amit én nem használok, de biztos az is perfekt ha a samponja ilyen jó minőség. A bejegyzés célja annyi lenne, hogy invitáljalak titeket ennek a használatára, mert én nagyon szeretem a terméket!

Cipő

Ma végre megszereztem A Cipőt! Imádom, és szerintem nagyon jól néz ki. Szerintetek? :)



Outfit3

A harmadik outfit-es bejegyzésem egy napot késve, de megérkezett. Nézzük...

Ez egy szuperlaza viselet a mindennapokra. Egy fekete póló rajta egy csíkos poncsóval, mindez kombinálva egy egyenes szárú farmerral. Kiegészítőnek pedig egy gyöngyből fűzött kék karkötőt, és nyakláncot választottam, mindemellé pedig egy fehér körömlakkot. Imádom ezt a párosítást, szerintem szuper összhatást kelt.
Egyenes szárú farmer - C&A
Fekete póló - S.Oliver
Poncsó - Devergo
Nyaklánc és karkötő - ezeket egy kedves barátnőm csinálta nekem :)


Őszintén a kiegészítőim 90%-ának nincs márkája, hanem innen-onnan vakartam őket össze... De ez nem probléma.


Körömlakk:


Aden Cosmetics French Manicure White

Magyarul a francia manikűr fehér része ez a lakk. Tavaly jött divatba a totál fehér köröm. Nekem sokáig kellett vele barátkoznom, és végül egészen megtetszett. Ezt ajánlom a ruházathoz.

2011. január 30., vasárnap

Vasárnap

Nagynehezen fél tizenegykor kikeltem az ágyból. Ember, ha már szombaton negyed kilenckor kellett kelnem hadd aludjam ki magam vasárnap. Úgy Kata módjára... Reggeliztem fincsi fánkot, és szokásaimat megtörve nem álltam neki a leckének, mert tudtam, hogy ma délben indulunk nagy tervekkel Siófokra korcsolyázni. Az első adandó alkalommal tervünk befuccsolt, mert egykor sikerült nehezen elindulnunk. Egy élvédős, és egy élvédő nélküli korcsolyával indultunk neki a dolognak. Odaértünk. Kopárság, sehol senki, és méghogy legyen ez egy jó kaland... Azért hidegvérrel körülnéztem, hátha valahol tényleg van kijelölve koripálya, de sehol semmi. Egy "gratulálok"-kal megdícsértem magamat, és a drága jó kis tervünket az idilli vasárnappal kapcsolatban. Sebaj, még ekkor sem adtam fel. Kigondoltam, hogy leszek olyan merész, és felmegyek a jégre. Bár csak kacsák csúszkáltak rajta, de az ambíció megvolt. Mikor közelebb értem nemhogy ráléptem volna, hanem ellenkezőleg. El onnan. Megláttam a több száz kilós jégtömböket a partra hányva, és a buckákat a jégen, minden reményem elszállt. Korcsolyázás kihúzva. Jött az ihlet a b terv megalkotásához. Séta a mólón. Persze - gondoltam. Sétáltunk, és annyiban kimerült a szórakozásom, hogy dobáltam köveket a Balcsiba. Félúton pedig igen érdekes bugyogó hangokat hallottam meg a jég alól, amin meglepődésem közben szakadni kezdtem a röhögéstől. Igazából nem is azon, hogy bugyog, hanem azon, hogy ilyen az én családom. Elindulunk vasárnap délben, korcsolyázunk, és punktum! Így ki lett jelentve, és abból ez lett: Elbattyogunk vasárnap egykor, sétálunk, és semmit sem ért az egész. Fogadni mernék, hogy még egy ilyen család nincs, mint a milyenk. De ez csak egy jó poén. Néha... Néha pedig sírni volna kedvem a lassúság, és pechesség miatt. Bár azért valamilyen szinten mindenki különbnek érzi magát az átlagnál. De így kell szeretni a családot. Hülyén fogalmaztam. Én így szeretem a családom. Együtt a pechekkel, lassúsággal, és jókedvel.

Nivea Cream

Ma egy szerintem ajánlás nélkül is imádható terméket mutatnék be nektek.

Nagyon hagyományos dologról van szó, hiszen már anyukám gyerekkorában is megvásárolható volt a klasszikus Nivea hidratáló krém.

Szuperül hidratálja a kezet. Én mindennapi rendszerességgel használom. Egyébként a kézfejen kívül bármely testrészen lehet használni ha ki van száradva, vagy ápolásra kényszerül. Kiválóan alkalmazható sminkelés előtt az arcbőr hidratálására is. Ajánlom minden szépség-gurunak, smink-gurunak, de csak sima csajoknak, pasiknak is. :)

2011. január 29., szombat

Miss Sporty rúzs

A tucat rúzzsal ellentétben van egy, amit imádok.

Ha kérdezne valaki se tudnám megmondani miért nem szeretem a rúzsokat. Ellentétben a szájfényekkel. Azokat imádom. Szerintem egy rúzs komoly, ami engem nem jellemez, és ezért nem szeretem azokat viselni. Ez a kis bevezető talán úgy tűnhet, hogy magam ellen beszélek, mert ezáltal az írás által szeretnék bemutatni egy iszonyat jó pink rúzst.




Ez a Miss Sporty LOVE ME 014 rúzs, aminek imádom a színét!
Még kisebb koromban, mikor rúzsokról volt szó, én a vörös színével azonosítottam be, mert nekem valahogy úgy rögzült, hogy csak vörös lehet egy rúzs színe. De szerencsére már rájöttem, hogy nem. Tehát van a feketétől kezdve a kék színűig mindenféle. Valószínű azért nem vonzódom még a mai napig sem a rúzsokhoz, mert kiskoromban a vörös színnel kombináltam a fejemben, ami nem a kedvenc színem. Bár fene tudja... De ezt a Miss Sporty rúzst imádom, és ajánlom mindenkinek! :)

2011. január 28., péntek

Outfit2

Ez a második outfit-es bejegyzésem. Az elsőben a türkizkék volt előnyben, ma pedig a pirost raktam reflektorfénybe. Lássuk, mit alkottam...


Imádom ezt a piros felsőt. Nagyon dizájnos, és a hátán van egy nagy fekete masni, ami ezen a képen nem látszik. Egy sima sötét színű csőfarmerrel állítottam össze mellette egy piros alapon fekete pöttyös karkötővel, és egy vörös körömlakkal. Ez a kinézet nagyon vadítóan mutat.
Piros felső - Devergo
Csőfarmer - Tally Weijl
Karkötő - egy városi kirakodóvásárból
És jöjjön külön a körömlakk.

Essence the twilight saga eclipse collection
02 THIRSTY!
Imádom, szó szerint imádom ezt a lakkot! Vadító, szexi, menő, trendi. Már nem lehet kapni a boltokban, mert limitált kiadás volt, ezért gyorsan elkapkodták a terméket, ahogy én is tettem ezt. Nem mondanám, hogy mindennapi, de szerintem nagyon csajos.

Bevásárlókörút

A vásárolt cuccok bemutatása előtt tájékoztatlak benneteket, hogy a makeup-place blogomat összevontam ezzel, így ide írok le mindenféle sminkel, és testápolással kapcsolatos tanácsot, tanulságot, és hasonlókat. És akkor jöjjön miket vettem a napokban...



Vettem egy Essence Liquid Eyelinert, azaz egy szemhéjtust. Még nem próbáltam ki, de ecsete nagyon lágynak látszik, már várom hogy viselhessem.



Vettem egy Essence eye make-up remover pad szettet, amiben 30 szemsmink lemosó pamacs van. Még ki sem bontottam, így a teszt eredményét nem tudom leírni "tanulságként", de én megbízom az Essence-ben.


Megvettem Kerstin Gier Rubinvörös című könyvét, amiről majd nagyobb terjedelemben is írok. Sajnos csak az előszó, és az első fejezet elolvasására jutott időm. Azért sajnos, mert ez a két kis írásrész nagyon tetszett, és nem bántam meg, hogy megvettem, mert magával ragadó.



És utoljára hagytam a 6 teamécsest tartalmazó szettet, amit azért szereztem be, hogy kicsit illatozzon a szobám. Valójában vörösbor illatú akar lenni, de én semmiféle bor-aromát nem érzek rajta. Ha le kéne írni, akkor úgy fogalmaznám meg, hogy olyan az illata, mint amikor a naracsot teletűzködöm szegfűszeggel karácsonykor. De nem ad karácsony hangulatot az illat. Most tesztelem, és már érzem a finom illatot. Nem volt rossz vásár.

Ennyi minden van az elmúlt napok bevásárló listáján.
xxx

2011. január 26., szerda

Időhiány

Sajnos suli mellett időhiányban szenvedek, és van olyan hét, amikor csak szombaton és vasárnap írok. De így szerda estefelé akadt időm egy rövid kis posztot írni a frissekről az életemben.
Holnap kiderül, hogy hány pontos felvételit írtam. Izgulok, és félek is egyaránt.
Megvettem Kerstin Gier Rubinvörös c. könyvét, szóval ha utolsó esetben semmi téma nem akad írásra, kiboncolom a könyvet. Eddig elolvastam az első fejezetet, és tetszik a német írónő nyelvezete, és a tartalom is egyedi.
Lehet, hogy furcsának látszik a kevés szöveg, de ha akarnék sem tudnék összekaparni mondanivalót. Majd még jelentkezem sztorikkal, és eseményekkel, de most kifogytam mindenből. Ha máskor nem is, de pénteken egy outfites bloggal jövök. Pá!

2011. január 23., vasárnap

Outfit1

Sokat hezitáltam, melyik blogomra rakjam ezeket az outfiteket, de eldöntöttem, hogy az én világomba tartozik, ezért ide rakom. Nem ígérem, hogy minden nap, de minden héten legalább egyszer jelentkezek ilyennel. A mai outfit post központjában a türkizkék áll, ami idén nagy hódító lesz.


Imádom ezt a párosítást. Fekete farmer, türkiz felső, türkiz körömlakk, és mindezt feldobják a színes karkötők. Szerintem nagyon találó, és mindennapi kinézet ez.
Türkiz felső - Kenvelo
Fekete csőfarmer - Retro
Karkötők - újság
A körömlakkot azért nem említettem, mert készítettem róla egy külön fotót, hogy közelebbről is lássátok. Egyébként a karkötők tényleg újsághoz voltak mellékelve. Erről annyit szeretnék mondani, hogy néha ki lehet fogni minőségi, és stílusos kiegészítőket újságokhoz csatolva.
Na de jöjjön a körömlakk.

Avon Arabian Glow. Türkizkék színű, és erőteljes színe miatt nem mindennapi viselet, és nagyon jól is néz ki. Hosszú napokig nem kopik, de amikor elkezd letöredezni, akkor ajánlatos lemosni, mert a hiányosan kifestett köröm nem túl szép.

Remélem sikerült tanácsot adnom, de ha azt nem, akkor ötleteket a mindennapi outfit-ek összeállításához.

2011. január 22., szombat

Megkönnyebbülés

Sok téma van a tarsolyomban, de most egy aktuálisról szeretnék írni. Lehet, hogy nem lesz hosszú sztori, de én megpróbálok mindent ezzel kapcsolatban leírni véleményként.

Fellélegzés
Sokszor akad egy ember életében olyan sorsdöntő dolog, amire sokat készül, hónapok munkája van mögötte, és egyszer eljön a pillanat. Én ma éltem meg életem első ilyen dolgát. Hónapokon át gyakoroltam, semmi másról nem szólt az életem. Ma viszont 2 óra alatt letudtam az egészet. Felvételi középiskolába. Először magyar írásbelivel kezdtük, majd jött a matek. Érdekes, mert a magyartól nem féltem annyira, de a matektól nagyon, és a dolog fordítva sült el, mert a magyart kicsit idén nehezebbnek éreztem mint a matekot. De lényegében mindkettő jól sikerült. De nem mondok többet erről a személyes sztoriról, mert - bár nem vagyok babonás - nem akarom elkiabálni a dolgokat. Szóval, ha másra nem is, de tanulságkeresésre jó volt a dolog. Én buzgó munkát végeztem, mert találtam egy nagy-nagy tanácsot azoknak, akik ezen még nem estek túl. November körül el KELL kezdeni tanulni a januári dolgozatra, mert ezt muszáj megírni, nem lehet hiányozni, mert ezen múlik az életed. Később nem ajánlott elkezdeni készülni, mert ez olyan dolog, hogy sosincs korán elkezdeni. Ha tanulsz, siker, ha nem, akkor égés. Szerintem nem volt még a földkerekségen olyan ember, aki szándékosan égni akart. Visszavonom. Azért nem kitörléssel vonom vissza, mert hátha valaki egyetért a dologgal. Szóval... Megéri tanulni, én csak ennyit mondok. Az egész élet egy iskola, ahol újakat tanulunk minden egyes pillanatban. Nem szabad elveszteni egy értékes percet sem tanulás nélkül ebben a pár hónapban. Sikeresen hazaérni nagyon jó, és felemelő érzés. De lúzerként, vesztesként nem jó hazamenni. Ezt biztosan már tapasztaltátok. - max. más téren. - Tudom, nem túl nagy felfedezés ez, de ajánlatos azért mindenkinek betartani Kata első számú tanulási szabályát. Én átéltem, felelősséggel tudom ezt mondani. - illetve írni.

2011. január 16., vasárnap

A szoba

A cím sokat elárul mai témámról, de azért szerintem érdemes jobban kifejtenem a témát, minthogy két szót(illetve egyet) írjak. Nem szeretem a hosszú bevezetőket, így én sem húzom tovább, hanem belecsapok a közepébe.

A szoba
Szoktak valami olyasmit mondani, hogy akinek gyerekkorában volt gyerekszobája, annak gyermekkora is volt. Lehet, hogy nem így van, de valami ilyesmi biztosan van. Na, részben ez is igaz, de én most nem erről szeretnék írni. Hanem arról, hogy egy szobának a berendezése, a bútorok, falak színei, és annak a hangulata mennyi mindent el tud árulni gazdájáról. Egy ép eszű ember nem is hinné, ha belépnek a szobájába, akkor tudat alatt mennyire lehet értékelni az embert. Ezzel mindenkit arra szeretnék motiválni, hogy takarítsa rendszeresen a szobáját, tartsa rendben, mert a kupi egy idő után már megszokottá válhat, és észre sem vesszük a szemünktől hogy mi történik a szobánkal. A kosz egyrészt csúnya látvány, másrészt nem is túl egészséges. Ha belegondol az ember, hogy a port szívja be a friss levegő helyett... Hát nem túl bíztató. Meg hát az sem utolsó szempont, hogy ha vendég, vagy akár rokon meglátja a szoba állapotát, mit szűr le abból. Ha pedig csak az motivál minket a rendberakásban, hogy vendégek jönnek, ezáltal csak akkor kerül sor a takarításra ha látogatóba jön valaki, az nem jó. A szobánk, és annak tisztántartása saját magunkért, nem másokért történik!! Ha jön barát, barátnő, vagy haver, és sötétség, kedvetlenség árad a helyiségből az lesz az első gondolat, hogy bárcsak ne jöttem volna ide, és nincs kedvem bemenni oda. És ez nem jó vélemény. Ha pedig üde, világos, rendezett, stílusos a háló, akkor az embernek van kedve oda bemenni, leülni, beszélgetni, és ottmaradni ameddig csak kell, vagy lehet. Szerintem senkinek sem mindegy mások véleménye, de az első szempont a saját magunk kényelme. Ez nagyon fontos! Arról ne is beszéljünk, hogyha egy szoba kedvetlen, akkor egyszer annak tulajdonosának a kedve is elmegy, hogy ott tartózkodjon. Egy szoba otthont ad, biztosnágot szolgáltat, és még sorolhatnám, hogy mennyi meghálálandó dolog van. Tehát a rendbetételt egy "ajándékként, hálaként" is felfoghatjuk a szoba részére még akkor is, ha az élettelen. Meg kell becsülni a birodalmunkat.
Késztetést éreztem, hogy leírjam a véleményem ezzel a témával kapcsolatban, mert tudom, hogy nagyon sok olyan fiatal fiú, lány van, akik nem nagyon törődnek a hálójukkal. Eközben azt meg kéne becsülni. Erre motiválok mindenkit ezzel a napi témával. Mielőtt bárkinek az jutna eszébe, hogy én beszélek, aki szintén nem tesz semmit a tisztaság érdekében, de ez nem igaz! Én vigyázok, óvom a szobámat minden téren - talán ez az oka annak, hogy nagyon szeretem -, szóval ez egy nem elhanyagolandó téma.

2011. január 15., szombat

Újra

Ugyan innen már elbúcsúztam egy újabb blogom megnyitásával. Az még mindíg üzemel ún. "főblog"-ként, ez a fashion-globe.blogspot.com oldalnak a 2. mellékblogja. Az első a makeup-place.blogspot.com. Ezáltalán kialakítottam magamnak egy "blogbázist", magyarul írok külön a divatról, a sminkről, és saját magamról. Ez a saját magammal foglalkozó részleg. Remélem mindenkinek tetszeni fognak az írásaim. Ez lenne a fogadalmam újra nekikezdve az írásnak. És akkor jöjjön az első új téma, amin nem kellett sokat agyalnom.
Továbbtanulás
8. osztályba érkeztem. Valójában mindíg is tudtam, hogy ez az osztály nehéz, de mikor igazán beleértem a korba, rájöttem hogy nehezebb mint gondoltam. Továbbtanulás, felvételi vizsga.(ami pontosan egy hét múlva lesz!!) És nem utolsó sorban a tanulmányi eredmény, a bizonyítvány sem mindegy, hiszen az is pontokat ér a középiskolába való tanulásnál. Szerencsésnek érzem magam, és ez valójában saját magamnak köszönhető, mert ugye vannak különböző klikkek a suliban, ami már a kezdetektől fogva kialakult. Nálunk is vannak rossz és jó tanulók, meg olyanok, akik 3-asok, és azzal meg vannak elégedve. Azért gondolom, hogy szerencsés lennék, mert én a jótanulók csoportjába tartozom. Ez nagyon nagy szerencse, és megbecsülni-való, mert amikor egy diák oda ér, hogy középiskolát kell választania, akkor aki addig halálra tanulta magát, és többségben ötösei vannak, az választhat szinte az össze iskola közül. Aki viszont közepes, vagy rossz, az korlátokhoz van kötve, és a legjobb hírű iskoláról nem is álmodozhat. Szóval aki még nem ért el a továbbtanulásig, az ezt felfoghatja jótanácsként is, hogy tanuljatok, hogy szabad emberek lehessetek. Mert aki nem tanult, ezáltal műveletlen, ő szoros kötelek között éli le életét, mert munkája sem lesz olyan biztos, mint az okos, művelt emberé, és ha jól kereső is lesz belőle, akkor sem tudhatja annyira magáénak a megkeresett pénzt, mint a művelt. Az viszont, aki túljutott már ezen, szerintem megoszthatja a véleményem, mert ez igenis így van ha beismerjük, ha nem. Az én osztályomban a nagy többség szerencsére bármilyen iskolát bejelölhet, mert mindenhol van esélye, de a butább réteg a legroszabb, legértéktelenebb iskolákat tudja csak megjelölni, mert tudja, hogy máshol úgy sincs esélye. Persze a legroszabb is megjelölheti a legjobb iskolát, max kiröhögik hogy mit akar ő ott kezdeni. Így szerintem az értelmiség ad egyfajta rangot is az életben. Úgy értem ha buta vagy alább becsülnek mindenben, még abban is, amiben jó vagy, és aki okos, attól pedig mindíg a legjobbat várják el, mert tudják ő képes arra. A műveletlenek nem követhetnek el hibákat, mert azzal már teljesen elvesztik partnerük bizalmát, míg a műveltek véthetnek 1-2 hibát, akkor is megmarad a bizalmon alapuló kapcsolat.
Ennyi lenne a sztorim, remélem mindenki leszűrte a tanulságot, és az értelmet. A bevezetést kipótolva még annyit szeretnék közölni, hogy ebben a blogban linkeket, zenéket, videókat is meg fogok osztani, amiket kedvelek, vagy majd könyvekről, filmekről kifejtem a véleményem. Szóval ez a blog minden, ami velem kapcsolatos.